Rólam

Takács-Schmidt Ildikó vagyok, végzettségem szerint jogász, táncoktató, life coach, stúdióvezető. Boldog feleség és két csodálatos gyermek édesanyja. Igen, elsőre ez így valóban kacifántosnak tűnhet, igyekszem megmagyarázni. 

Bár közhelyesnek tűnhet, de amióta az eszemet tudom, mindig is a segítő szakmák érdekeltek leginkább. Végül (mint utólag kiderült, talán rosszul) a jogi egyetem mellett döntöttem, jogász lettem és elindultam az ügyvédi pályán, továbbra is azzal a céllal, hogy minél több emberen segíthessek. Sajnos időközben rá kellett jönnöm, hogy a jogi terület valójában egyáltalán nem mások megsegítéséről szól, egyáltalán nem nekem való és egyáltalán nem azt a célt szolgálja, amit én szeretnék. 

Furcsán hangozhat, de az ügyvédkedés helyett a táncoktatást választottam. A táncoktatás pedig egyre inkább „táncterápiába” (nagyon nem szeretem a terápia szót, számomra valami olyasmit sugall, mintha baj lenne az illetővel, mintha valami kezelésre szorulna)  torkollott, legalábbis a résztvevők szerint. Voilá, meg is született a döntés: muszáj valamiféle igazán segítő szakmát keresnem, ami tökéletesen kiegészíti a táncoktatást!

Így találtam rá a coachingra, ami a többi segítő szakmával ellentétben sokkal kézzelfoghatóbbnak, racionálisabbnak tűnt; úgy gondoltam, ezzel fogok tudni azonosulni: egyértelmű kérdések és válaszok, gyakorlati, alkalmazható feladatok, semmi belemagyarázás.

Természetesen, én is hiszek bizonyos dolgokban, nekem is megvan a magam „vallása”, de mindenképp valami olyan képzést szerettem volna, ami nem a spiritualitásra, hitre épül, hanem tényekre, eszközökre, amiket akkor is fogok tudni használni a munkám során, ha az ügyfél teljesen más beállítottságú, másban hisz, mint én. A coaching ennek teljes mértékben megfelelt.

Hogy mi számomra a coaching? 

A lehető legjobb kérdésekre adott őszinte válaszok, beszélgetések, amelyek segítségével az illető problémájára közösen megtaláljuk a legjobb megoldást. Egy közös út, ami során én mint coach terelgetem, irányítgatom az ügyfelet, hogy ő maga jöjjön rá a saját megoldására.

Scroll to Top